Def Jam Rapstar – Busta Rhymes és DMX is csatlakozik

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 4mm Games, a Terminal Reality és a Def Jam Interactive újabb dalokat ismertetett a november elején megjelenő Def Jam Rapstar teljes zenei listájáról. Érkezik Busta Rhymes és DMX az illusztris brigádba.

Hét újabb nótát és három friss producert jelentett be a fentebb említett trió a Def Jam Rapstar számára, közöttük olyan előadók dalaival, mint Busta Rhymes, vagy DMX. A kifejezetten hip-hop műfajra fókuszáló karaoke cuccban negyvennél is több alkotás lesz megtalálható, elénekelhető, ráadásul a brit verzióban két exkluzív darab is helyet kap majd, nevezetesen Black Boys, Bashy-től és a Giant, Devlintől. Akik régebben nyomták a Need For Speed: Undergroundot, két dalt is felismerhetnek a játék soundtrack listájáról, melyek ebben is felbukkannak majd. Lentebb mutatjuk az újonnan leleplezett nótákat és persze a frissen bemutatott produer triót. A Def Jam Rapstar az első és eddig egyetlen, kizárólag hip-hop műfajra épülő karaoke lesz, melyet november első hetétől lehet majd megvásárolni, PlayStation 3-as, Xbox 360-as, valamint Wii-s kiadások formájában.

 

Újonnan bejelentett dalok:

 

Bashy – Black Boys (UK exclusive)
Busta Rhymes – Put Your Hand’s Where My Eyes Can See
Devlin – Giant (UK exclusive)
DMX – Ruff Ryder’s Anthem
Fat Joe featuring Terror Squad – Lean Back
Ja Rule featuring Ashanti – Always on Time
Lil’ Jon – Get Low

 

Újonnan bejelentett producerek:

 

Bangladesh – Gutter
DJ Premier – Go Back
Just Blaze – 8 Bit

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30