A mindig is PC párti BioWare legújabb bejelentése nem túl kedvező dolgokat árul el a fejlesztés alatt álló Dragon Age 2-ről.
Nem is olyan rég jelentették be BioWare-ék a tavalyi év legjobb szerepjátékának, a Dragon Age Origins-nek a folytatását, és emlékszünk arra is, amikor azt ígérték a kedves fejelesztők, hogy külön kezelik a PC-s változatot konzolos társaiktól. Ellenben a legutóbb kiadott közleményükben azonban már arról számolnak be, hogy a konzolos változatok miatt néhány, az első részben még benne lévő dologtól megválnak a folytatásban.
Az áldozatok közé tartoznak többek közt a modding eszközök, amik a vezető designer Mike Laidlaw szerint túl bonyolultak, és mivel a folytatás sokkal jobban koncentrál a konzolokra mint elődje, ezért egyszerűbb volt kihagyni ezeket. Magyarul ez azt jelenti, hogy a második részhez a rajongók nem készíthetnek új tárgyakat, fegyvereket, pályarészeket stb, be kell érniük azzal, amit az alapjáték kínál. Mindezek mellett búcsút inthetünk a taktikai nézetnek (tactical view) is, amit a kamerával való különféle állítgatási lehetőséggel próbálnak pótolni. Persze a megjelenésig még van idő, és még sok dolog változhat, de reméljük nem csak egy butított konzolátiratot kapunk a csapat profitorientáltsága miatt.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…