Kategóriák: Wii hírek

Epic Mickey – Nyitott a multivá válás kérdése

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy tűnik, hogy nincs veszve az Epic Mickey más konzolokra való megjelenése, hiszen a PlayStation Move és a Kinect piacra kerülése jótékonyan segítheti az áhított portok elkészítését.

A Disney királyságba beolvasztott Junction Point Studios csapatának feje, Warren Spector adott némi reményt azok számára, akik szeretik Mickey-t és a konzolos játékokat, de nem tudnak birtokukban Nintendo Wii berendezést. Elmondása szerint korábban azért nem szerették volna más gépekre áthozni az Epic Mickey-t, mert a vezérlési koncepció testi gesztusokra épül, azaz erősen mozgásérzékelős alapokkal rendelkezik.

 

A PlayStation Move és a Kinect őszi megjelenése azonban erőteljesen átrajzolja az erőviszonyokat, így elhárul az egyetlen nyomósabb technikai jellegű akadály a HD portolások elől. Igen ám, de Warrenéket még senki sem kérte fel a projekt átvonszolására, mesélte kissé örömteli kedélyállapotban. Spector nyíltan vállalja, hogy vonzódik a Nintendo konzolokhoz, ezért örülne is, ha az Epic Mickey exkluzív maradna Wii-n, de ha a sors és az igények úgy hozzák, összerakhatják a nagy felbontású portokat, sugallta a cím vezető dizájnere, Warren Spector.

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24