16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy évvel ezelőtt kelt szárnyra a hír, hogy a Warner Bros. eltörölte a This Is Vegas című projektet a Surreal Software felvásárlását követően, amely pletyka most újra él és járja a médiákat teljes erőbevetéssel.

Egy, a projekthez közeli forrás állítja, hogy a Midway felvásárlásakor a Warner Bros. tulajdonába került Surreal Software-féle This Is Vegas projektnek végleg befellegzett. Tavaly augusztusban már napvilágot láttak hasonló tartalmú szóbeszédek, ám a kiadó akkoriban cáfolta azokat, állítván, hogy a cucc fejlesztés alatt áll. Egy év múltán újra terítékre került a téma, mely mellé egyéb, valósnak mondott információk is csapódtak.

 

Állítólag a This Is Vegas negyvenmillió dollárjába került a korábban Midway tulajdonban működő csapatnak, ami óriási összeg, bár a játékiparban ez manapság normálisnak számít egy nagyobb volumenű fejlesztés esetében. A Warner egyelőre érdemben nem reagált a hírekre, így nem vehetjük biztosra, hogy tényleg beállt-e a rigor mortis, azonban az mindenképp rossz előjel lehet, hogy sok-sok hónapon keresztül egy szó nem esett róla a kiadó és egyben fejlesztő részéről. Várjuk a hivatalos álláspontot.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28