Kategóriák: PC hírek

Neverwinter – Visszatér D&D alapú kaland

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Atari ma délután bejelentette, hogy a Cryptic csapatával közösen készítik el a legújabb D&D alapú, következő R.A. Salvatora trilógiáján alapuló Nevewinter játékot.

A bejelentés szerint a PC-exkluzív új Neverwinter 2011-ben debütál majd, és a korábban MMO-nak hitt új rész inkább a kooperatív élményekre koncentrál majd. A D&D alapú, következő R.A. Salvatora trilógiáján alapuló új részben öt különböző osztály közül válogahatunk majd, és egy felhasználóbarát szerkesztő segítségével, akár saját tartalmakat is generálhatunk.

 

A sajtólevél szerint a játék prológusa a következő lesz: 

 

"Neverwinter városa az elmúlt száz évben számtalan katasztrófát élt meg, a település utolsó uralkodója pedig szerencsétlen, és egyelőre tisztázatlan körülmények között hunyt el. A kialakult káosznak köszönhetően az egyes frakciók között megindulnak a hatalmi összecsapások, a Spellplague pedig tizedelte a lakosság populációját. Neverwinter halála vészesen közeledik, mint a sírhantok mélyéről előbukó veszedelem, még hősök egy csoportja haza nem tér."

 

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28