GC 2010 – Nail’d – Újabb látnivalók

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A vegytiszta Pure utánérzéssel kecsegtető Nail’d-ről érkeztek vadonatúj állóképek, melyeket a tériszonnyal küzdő olvasóink messze kerüljenek el, jó szándékból írjuk e sorokat.

A Pure már bizonyította, hogy van kereslet az extrém versenyek műfajában fogant cuccokra, ezt a hullámot pedig hamarosan a lengyel illetőségű Techland fogja meglovagolni egy hasonszőrű agymenéssel, a Nail’d-del. A recept gyakorlatilag ugyanaz, hajmeresztő magasságok röppenő, szélsebesen vágtázó motorok és quadok nyergében kelhetünk versenyre a többiek ellen, az extremitás, ha lehet, még tovább fokozódik majd a Deep Silver gondozásában megjelenő, multiplatform attrakcióban. A talpalávalót olyan zúzós bandák szolgáltatják a Nail’d számára, mint például a Queens Of The Stone Age, vagy a Slipknot, pörgés tehát lesz ezerrel. Friss képek, friss ámulatba zuhanások várnak a galériában, aki pedig a magasságot nem bírja, ezúttal tekintsen el a képek megpillantásától. Két és négykerekű járgányok huppannak erős túlzással a sztratoszféra határáig, hogy riderjei mindenféle őrült mutatvánnyal díszítsék a futamokat. Íme, a Nail’d, ahogy a lengyelek megálmodták.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28