GC 2010 – Sine Mora – A Digital Reality gondozásában

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Magyar szempontból igazán mozgalmasnak bizonyult az idei GamesCom, így ha kicsit elfogultak vagyunk, akkor mondhatjuk, tőlünk zengett Köln, ugyanis mind a Digital Reality, mind a Black Hole friss bejelentéssel jelentkezett.

Kezdjük a sort a Digital Reality-vel, hazánk legnagyobb múlttal rendelkező fejlesztőcsapatával, akik ezúttal a híres japán játékdirektorral, Suda 51-gyel és csapatával szövetkezve készülnek új játékukat a tető alá hozni. A kölni bejelentés szerint a Sine Mora egy letölthető, Xbox LIVE-ra és a PlayStation Networkre készülő oldalnézetes lövölde lesz, melyben a klasszikus játékmenet mellett az időmanipulálás lehetőségével is élnünk kell. A szűkszavú bejelentés szerint valamikor 2011 harmadik negyedévében debütálhat a játék, aminek többek között a kiadását is a Digital Reality végzi majd.

 

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30