A Sega joggal körülrajongott teniszsorozata jövőre újabb sorszámozott taggal bővül, készül ugyanis a Virtua Tennis 4, amely PlayStation Move és 3D TV kompatibilitásokat tudhat majd többek között a repertoárjában.
A Virtua Tennis-sorozat a konzolos, árkád jellegű sportjátékok egyik koronázatlan királya, és mint olyan, jól teljesítő franchise a Sega számára. A japánok nem is hagynak fel a sorozattal és jövőre egy újabb számozott kiadással gyarapítják majd a sort. A Virtua Tennis 4 PlayStation Move támogatást kap, melynek segítségével a játék érzékelni tudja az ütő szögét, sebességét, ezáltal a suhintás erejét, így a labda sebességét és perdületét már testi gesztusokkal is remekül tudjuk majd befolyásolni.
A mozgásérzékelős móka mellett a Sega teniszes játéka 3D TV-s támogatást is kap, így akik rendelkeznek megfelelő megjelenítővel, már abszolút térben élvezhetik a Virtua Tennis 4-et. Bár sem cáfolva, sem megerősítve nem lett, az eddig elhangzottak alapján csak a PlayStation 3-ra való megjelenése biztos, más verzió létezéséről egyelőre egyik fél sem szólt. Mi azért még sejtünk egy Xbox 360-as kivetülést is, de hivatalos álláspont híján ez nem több, puszta gondolatnál.
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…