Transformers: War for Cybertron – Készül a folytatás?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az ismert franchise alapjait felhasználva pár hete megjelent Transformers: War for Cybertron meglepő sikereket könyvelt el a debütálása óta, így nem lenne meglepő, ha a fejlesztők már a folytatáson dolgoznának.

A Hasbro illetékesei egy korábbi interjúban már jelezték, hogy a Transformers sikerét meglovagolva a jövőben több, akár a filmektől is független robotos játékokat szeretnének majd elkészíteni, ráadásul nem kizárt, hogy különböző stílusokban teszik próbára az Autobotokat és Álcákat.

 

Némileg ezzel a korábbi kijelentéssel cseng egybe egy most felszínre tört pletyka, miszerint a Transformers: War for Cybertront is jegyző High Moon Studios a DLC-k mellett már a játék folytatásán dolgozik. A szóbeszédeket a stúdió honlapján megjelent álláshirdetés indította el, melyben olyan pályadizájnereket keresnek, akik komoly tapasztalattal bírnak az Epic Unreal Engine-je terén.

 

Ez persze még nem bizonyíték semmire, de a játék meglepő sikerét látva, és az Activision pénzéhségét ismerve nem lennénk meglepve, ha hamarosan bemutatkozna a játék folytatása.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28