Tony Hawk: Shred – A fiatalabb korosztálynak dedikálva

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az egykoron patinás, egyeduralkodó, gördeszkás, Tony Hawk-sorozat fénye alaposan megfakult, amelyet újabb és újabb revolúciókkal próbálnak meg helyreállítani. A Shred ezúttal a fiatalabb korosztályt szólítja majd meg.

Nehéz gördeszkás fronton labdába rúgni egy olyan körülrajongott széria mellett, mint a Skate, de az Activision nem adja fel a saját franchise-át, a Tony Hawkot, becsülettel küzdenek az életben maradásáért. A világ egyik legnagyobb játékkiadója bejelentette, hogy a Tony Hawk: Shred valamikor az idei ünnepi szezonban kerül polcokra és kifejezetten a fiatalabb játékosokat próbálja mókára csábítani. A napokban megjelent képek cel-shaded jellegű grafikai megvalósításról árulkodtak, így némileg érezhető is volt, hogy a Shred egy másik generációt szeretne megcélozni. Marad a tavalyi Ride-ból kölcsönvett irányítási szisztéma, vagyis vezeték nélküli deszkával (kompatibilis a Ride boardjával) vezérelhetjük a képernyőn a karaktereinket.

 

A stílus árkádos lesz, tehát komolyabb realizmus-fokkal senki se számoljon és ennek egyértelmű oka a fiatalság, mint célba vett réteg. Lesznek természetesen ezúttal is hírességek a gördeszka (Tony Hawk, Lyn-z Adams Hawkins, Corey Duffel, Sean Malto, David Gonzalez, Geoff Rowley, Stevie Williams, Chaz Ortiz) és a snowboard frontjáról (Travis Rice, Louie Vito, Torah Bright), plusz Wii-n Mii-kkel, Xbox 360-on pedig akár avatarokkal is figurázhatunk óraszám. Pontos dátum továbbra sincs, de az év végi premier már biztosra vehető. A HD konzolos kivetülésekért ismét a Robomodo csapata felel, míg a Nintendo-s verziót a Buzz Monkey pakolgatja össze.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28