Bioshock: Infinite bejelentés, infók, képek, trailer

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Irrational Games tartotta a szavát, és a korábban Project Icarus néven futó projektjükről hivatalosan is lerántották a leplet. Bemutatkozik a Rapture-nek búcsút intő Bioshock: Infinite.

A Bioshock: Infinite a bejelentés szerint leghamarabb 2012-ben mutatkozhat be, a fejlesztés pedig a három nagy platformra, PC-re, X360-ra és PS3-ra zajlik. A kiadott kommüniké szerint az Irrational egy teljesen új grafikus motort készít a játékhoz, ráadásul az MI is alapos renováláson esik majd át.

 

A játék története egy elképzelt múltban, 1912-ben játszódik majd, és a korábbi víz alatti város, Rapture helyett ezúttal egy tudományos csodaként számontartott Columbia nevű égi metropoliszban játszódik az új BioShock. A középpontban egy korábbi Pinkerton ügynök, nevezettesen Booker DeWitt áll, aki azt a megbizatást kapja majd, hogy találja meg, és szabadítsa ki a gyerekóta rabságban élő Elizabeth-et.

 

A bejelentés mellé három képet, és egy nagyon hangulatos és látványos teaser trailert is kaptunk. Nézzétek csak!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28