16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2K most jelentette be hivatalosan a korábban már megszellőztetett Borderlands DLC epizódot, a szeptemberben megjelenő Claptrap Ninja Assassint.

A DLC-ben egy véres polgárháború közepén találjuk majd magunkat, ami a Hyperion Corporation csapatai és az egyre növekvő, erősen öngyilkos hajlamú Claptrap robotok seregei közt tombol. A Claptrap csapatok vezére, a várva várt új karakter, a Ninja Assassin lesz, akit szintén a Hyperion Corporation készített, hogy távol tartsa, szükség esetén pedig likvidálja a kincsvadászokat. A probléma az lett, hogy az új szuperrobot túl intelligensre sikerült, s látván, hogy Claptrap "testvéreit" szolgaságba taszítja a gonosz vállalat, úgy dönt felkelést robbant ki…

 

 

Természetesen az új történettel járnak új küldetések, melyek eleddig ismeretlen területeken játszódnak majd, és azon sem lepődünk meg, hogy egy Claptrap-lázadás közben egy pár robottal is összeakasztjuk majd a bajuszt, plusz ismét tiszteletüket teszik a korábbi kedvencek, mint a Skagek, a Rakkek, és persze a törpék is.

 

Mindez jövő hónapban, azaz szeptemberben érkezik 800 MS pontos, illetve £6.29-es árcédulával a Live, PSN és Steam rendszereken.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28