Dragon Age 2 bejelentés, részletek, első képek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A GameInformer következő számában bukkannak majd fel az első igazi konkrétumok, a címlap kiszivárogtatása utána azonban a BioWare tegnap hivatalosan is megerősítette a folytatás készültét.

A második Dragon Age-ről egyelőre nagyon keveset tudni, azonban arra már fény derült, hogy a korábban pletykált februári megjelenés sajnos téves, a Dragon Age 2 ugyanis leghamarabb 2011 márciusában jelenhet meg. A folytatás története egy tíz éves időszakot ölel majd fel, melyet egy új főhőssel, a nyomorból feltörő Hawke-kal élünk majd át. A bejelentés szerint teljesen megújult vizuális stílussal és dinamikus új harcrendszerrel találkozhatunk majd, a játék pedig egy egészen új szeletét mutatja be az ismert világnak, így a korábbi tapasztalatainknak nem sok hasznát vesszük majd. A 2011 első negyedévében bemutatkozó folytatás esetében a PC, az Xbox 360 és a PlayStation 3 a három érintett platform. Első képek a galériában!

 

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28