Kategóriák: Filmkritikák

Shrek a vége, fuss el véle – Filmkritika

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha hinni lehet a címnek, a zöld ogre utolsó alkalommal próbál mosolyt csalni az arcunkra, és a látottak alapján csak remélni tudjuk, hogy a Dreamworks is így gondolja.

Kilenc évvel ezelőtt mutatkozott be a Dreamworks egész estés animációs mozija, a meglehetősen ostoba, de kellően szerethető zöld ogre főszereplésével elkészült Shrek, ami akkoriban a stílus egyfajta úttörőjének is számított, hiszen az elképesztő látvány mellett a popkultúra megjelenése is itt ütötte fel először a fejét. A siker hatására természetesen jött a felejthető, de még emészthető folytatás, majd miután a Shrek 2 is remekül teljesített a kasszáknál, kézenfekvő volt, hogy egy harmadik résszel is megáldanak minket a készítők, ami a sorozat abszolút mélypontjának bizonyult. A bevételek mégis remekül alakultak, a jól bejáratott névvel és az ismert karakterekkel ugyanis el lehetett adni a filmet, de a Dreamworks is érezte, nem lehet ezt így továbbfolytatni, így állításuk szerint – reméljük komolyan is gondolják – a jövő héten mozikba kerülő negyedik epizód lesz Shrek utolsó kalandja.

 

Miután megvívott a gonosz sárkánnyal, megmentette a szép királylányt és a hozzá tartozó birodalmat, mitévő legyen egy ogre? Nos, ha Shrekről van szó, ő egy csapásra otthonülő családapa lett. Ahelyett, hogy a falusiakat rémisztgetné, mint régen, a kelletlen Shrek manapság még autogramot is ad a vasvilládra. Mi lett a bömbölő ogréval? Shrek a régi szép idők után sóvárog, amikor még "igazi ogre" lehetett, és ezért sikerül őt rászednie Rumpelstiltskinnek, a behízelgő modorú fondorkodónak, aki aláírat vele egy megállapodást. Így aztán Shrek egyik napról a másikra egy eltorzított Túl az Óperencián közepén találja magát, ahol az ogrékat üldözik, ahol Rumpelstiltskin a király, és Shrek és Fiona soha nem is találkoztak. Most Shreken a sor, hogy kiköszörülje a csorbát, megmentse a barátait, helyreállítsa a kizökkent világot és visszaszerezze egyetlen, igaz szerelmét.

 

A negyedik Shrek ha kis lépésben is, de azért sikeresen elmozdult a korábbi bűzölgő kocsmahumor irányától, az ötlettelenséget azonban az alternatív világgal se tudták kiküszöbölni a készítők. A film alaphelyzete egy percig se izgalmas, nem kötik le az embert a korábban aranyos és szerethető karakterek, és ezen a kínos szóvirágokra építkező poénok se képesek segíteni. Amíg az első részt a felnőttek is könnyesre röhögve nézhették végig, addig az új epizód az MTV -korszak jegyében készült, táncikáló boszorkányokkal és ogrekkal, és bugyuta éneklésekkel próbálják meg összekötni a film lassan, unalmasan hömpölygő cselekményét. Ettől függetlenül a negyedik rész emészthető, főleg ebben a tikkasztó hőségben nyújthat mentsvárat, ha a moziban keresünk menedéket, de a Dreamworks így is alaposan megtépázta a zöld ogre nimbuszát.

 

Értékelés: 4/10

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03