Kategóriák: Hírek

Microsoft – A Kinect ára versenyképes

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A napokban jelentette be a redmondi cég az E3-on bemutatkozott Kinect pontos árát, mely elsőre kicsit soknak tűnhet, az angol részleg egyik munkatársa mégis úgy véli, a 150 dollár annyira azért nem vészes.

Brett Siddons, a Microsoft UK marketing menedzsere azzal indokolta kijelentését, hogy a Kinectet mindössze csak egyszer kell megvásárolnunk, ráadásul a hang- és mozgásérzékelős kiegészítő mellé ingyen megkapják a vásárlók a Kinect Adventures nevű játékot is. Ezenkívül Siddons úgy véli, a bundle csomagok 200 dolláros ára is csábító lehet, hiszen így nemcsak a Kinectet, de egy új X360 Slimet is magunkénak tudhatunk. Legfontosabb érvként mégis azt emelte ki a marketinges szakember, hogy a Kinect az egész család számára használható, ráadásul egyszerre akár hat játékost is képes érzékelni – igaz abból csak ketten játszhatnak egyszerre adott időben -, ezzel szemben azonban a Move-ot minden egyes játékosnak külön meg kell vásárolnia.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28