Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Heavy Rain – Nem lesz több DLC

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

David Cage a héten megerősítette, a korábbi tervekkel szemben mégse lesz több Heavy Rain DLC, ugyanis minden idejüket a játék mozgásérzékelős verziójának készítése veszi el.

A francia Quantic Dream eredetileg egy három részes, karakterekre fókuszáló letölthető tartalmat szeretett volna elkészíteni, Heavy Rain Chronicles címmel. Ebből mindössze egyetlen egy jelent meg, a The Taxidermist, azonban a történetet más aspektusból elmesélő, a főbb szereplők sztoriját elmesélő másik két csomag már sose lát napvilágot, ugyanis a Sony kérésére a stúdió a Heavy Rain: Move Edition pofozgatásával van elfoglalva, így nem tudnak a DLC-kre is koncentrálni.

 

Cage elárulta, sajnos a mostani fejlesztés rengeteg idejüket elveszi, és a munka végeztével új projektjükre szeretnének koncentrálni, így nem áll módjukban elkészíteni a másik két bővítményt. A Quantic Dream feje ettől függetlenül boldog, hogy támogathatják a Move-ot, mely szerinte egy remek kütyü, viszont csalódott is, hiszen a rajongók számára nem úgy fog véget érni a Heavy Rain története, mint ahogy kellett volna.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28