Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Mass Effect 2 – További DLC-kre számíthatunk

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A legutóbbi sikeres Overlord DLC után sem fogja vissza magát a kanadai BioWare, a cég társalapítója, Greg Zeschuk ugyanis megerősítette, hogy további tartalmakra kell majd számítanunk.

Zeschuk a Brightonban rendezett Develop rendezvényen jelentette be, hogy a jövőben is komoly terveik vannak a Mass Effect 2-vel, így a legutóbbi két nagy DLC után további bővítmények várhatóak, amikben ugyanannyi potenciál lesz, mint a korábbi fegyvercsomagokban és plusz kihívásokban. A BioWare társelnöke azért igyekezett leszögezni, hogy a tempóból kicsit visszavesznek, így nem tudni, hogy mikor érkezik a soron következő pakk, viszont azt biztosra vehetjük, hogy olyan csomagokat is kapunk, amik összekötik majd a már javában készülő harmadik és a mostani második részt.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28