Az Edge információi szerint 150 dolláros áron kínálja majd a Microsoft az októberben bemutatkozó mozgásérzékelős kütyüt, a Natalt, ami egyes pletykák szerint Wave néven fut majd.
Az Edge egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva állítja, 150 dollárba fog kerülni az október végén megjelenő Project Natal, míg ha X360 Arcade-dal karöltve szeretnénk majd megvenni a mozgásérzékelős kütyüt, akkor 299 dollárt kell majd leszurkolnunk érte. Egy svéd áruházlánc is meglepően magas árakról adott tájékoztatást, az északiak ugyanis 200 dollárra lőtték be a végleges árcédulát, ami azért is érdekes, mert a legtöbb elemző szerint ennél sokkal olcsóbban, olyan 50 dollár körüli áron érkezik a Natal. Az Edge az árszabás mellett a pontos dátumot is tudnivéli, így október 26-án jelenhet meg a kiegészítő.
Időközben a kütyü végleges nevét illetően is érdekes hírek láttak napvilágot, a NowGamer informátora ugyanis úgy tudja, Wave felirat kerül majd a kontroller dobozaira. A Microsoft mindegyik témával kapcsolatban mélyen hallgat, így meg kell várnunk az E3-at, ahol a redmondiak egy elő E3 bulin lepleznek le minden fontos konkrétumot.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…