Kategóriák: Hírek

FRISSÍTVE: JÁTÉKOK.hu nyereményjáték

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kisebb szünet után ismét nyereményjátékot hirdettünk, mely ezúttal leginkább a PSP és PS3 tulajoknak kedvezhet. Nyereményeink között találtok Prince of Persia pólót és ModNation Racers-t is, így ismét érdemes velünk játszani!

Aktuális akciónkban a Sony Magyarország és az AN-TEC Kft. felajánlásának köszönhetően tudunk nyereményekkel szolgálni. A szerencsések hazavihetnek egy PS3-as és PSP-s ModNation Racers-t vagy egy szintén PSP-s Fat Princess: Fistful of Cake-et. Ha Prince of Persia rajongó vagy, akkor pedig egy pólót és tartalomkódokat zsebelhetsz be.

 

Utóbbi két megnyerhető díjunkért a Facebook csoportunkhoz csatlakozva tudtok majd versengeni, ennek részleteit a Facebook oldalon fogjuk közzé tenni, míg a másik három nyereményre a szokásos formában lehet jelentkezni, azaz  a regisztrációt követően három egyszerű válaszra kell helyesen válaszolnotok.

 

A nyereményjáték 2010. június 2-án vette kezdetét, és 2010. június 18-án zárjuk le a sorsolást. A nyertest e-mailben értesítjük, nyereményét pedig postai úton veheti majd át. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu szerkesztősége és a Sony Magyarország és az AN-TEC Kft.

 

Frissítve: 2010.06.18. 14:52:57

Mivel jó egy hétig nem voltak rendesen elérhetők az oldalaink, ezért a nyereményjátékot meghosszabbítottuk jövő hét hétfőig. Sorsolás kedden!

 

Frissítve: 2010.06.18. 17:23:07

A Facebookon elkezdtük kisorsolni a Prince of Persia tartalomkódokat, vasárnapig lehet jelentkezni a nyereményekre.

 

Frissítve: 2010.06.23. 02:48:56

 

Kisorsoltuk a nyereményjáték nyerteseit.

A ModNation Racers (PS3) nyertese madMate, a PSP-s verziót EMOBOY viheti haza, míg a Fat Princess: Fistful of Cake (PSP) új tulajdonosa ferkat.

 

A nyerteseknek gratulálunk, a Sony Magyarországnak pedig köszönjük a felajánlást!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28