Kategóriák: PC hírek

E3 2010 – Shogun 2: Total War leleplezés

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei E3-on tervezte leleplezni a Total War-széria első részének, a Shogunnak a folytatását a Creative Assembly, az idő előtt kiszivárgott információk azonban keresztbe tettek a csapatnak, így már ma megtörtént a hivatalos premier.

Az eddig kiszivárgott infók szerint a játékban a Japán feudalizmus idején járunk, valamikor a 16. század környékén, főhősünk pedig egy japán hadúr lesz, akivel az egységes kormányzatot felváltó klánok közötti háborúk idején kell rendet tennünk. A játékos összesen kilenc klán közül választhat majd, a feladat pedig nem más, mint a már szokásos, ismert receptekkel – háború, diplomácia, kereskedelem stb. – elhozni a békét országunkba, majd egyesíteni a birodalmat.

 

Az ígéretek szerint egy nagyon ütős mesterséges intelligenciával lesz dolgunk, amit a Sun Tzu – A háború művészete című alkotás mentén fejleszt a csapat, illetve kooperatív játékmód is színesíteni fogja a palettát. Leegyszerűsödik a kezelőfelület, lesznek szárazföldi és vízi csaták, illetve kapunk egy egyszerre összesen nyolc játékossal nyüstölhető többjátékos módot is, melyben több játékmód közül választhatunk majd. Lesz karakterfejlődés, fontosabb hőseink szinteket léphetnek, a hajózás pedig minden eddiginél fontosabb lesz, a különböző szigetek például stratégiai eszköztárunkat szélesítik majd – zátonyok csapdák, esetleg rejtekhelyek. A Shogun 2: Total War valamikor 2011-ben mutatkozik be, bővebben pedig az idei E3-on hallhatunk majd róla.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22