Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Alan Wake – Folytatás csak 2012-ben, The Signal felvételek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Oskari Hakkinen, a Remedy egyik fejese az IGN-nek adott interjúban beszélt az Alan Wake jövőjéről, így szóba kerültek a közelgő DLC-k és a teljes értékű folytatás sorsa is.

Hakkinen úgy nyilatkozott, egyelőre nem erősítheti meg, hogy lesz folytatása a májusban öt év fejlesztés után bemutatkozó Alan Wake-nek, a Microsoft ugyanis egyelőre az egyéb kiegészítéseket szeretné erőltetni. Mint ismeretes, jelenleg két DLC van készülőben a Remedy-nél – The Signal és a The Writer -, Hakkinen azonban igyekezett rámutatni, hogy a finn stúdió nagyon kevés embert foglalkoztat, így erőforrásaikat nem tudnák kétfelé osztani, azaz hamarosan le kell ülniük a redmondiakkal és tárgyalni a lehetséges irányokról.

 

A Remedy fejese egyébként megjegyezte, az Alan Wake 2 fejlesztése alig 18 hónapot ölelne csak fel, hiszen az első rész öt éves fejlesztési ciklusának eredményeként a technológia és minden egyéb eszköz már rendelkezésükre áll. Mint ahogy azt az interjúban is említette, hasonló menetrendet követtek a Max Payne esetében is, hiszen az első rész után az alapok már ott is megvoltak.

 

Az interjú mellé újabb képeket kaptunk a július 27-én megjelenő, 560 MS pontba kerülő Alan Wake új letölthető tartalmáról, a The Signal DLC-ről.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28