Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Gran Turismo 5 – Pályaszerkesztő, go-kart, időjárás

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az E3-on végre megjelenési dátummal felcímkézett Gran Turismo 5 kapcsán újabb érdekességekre derült fény, Shuhei Yoshida, a SCE Worldwide Studios elnöke ugyanis négy, eddig nem ismert ficsört leplezett le.

Los Angeles-ben végre napra pontos megjelenési dátumot kapott a Gran Turismo ötödik része, ami a már eddig ismert újdonságok mellett jó pár érdekességet tartogat még a rajongóknak. A mai napon például kiderült, hogy a játékban lesz dinamikus időjárás változás, így a napszakváltás mellett ezt sem kell majd hiányolnunk. Shuhei Yoshida, a SCE Worldwide Studios elnöke szerint kapunk havazást, esőzést, komoly viharokat, melyek mindegyike alaposan megkavarja majd a versenyeket és erőviszonyokat. Ezenkívül kapunk pályaszerkesztőt is, az általunk készített aszfaltokat bárkivel szabadon megoszthatjuk majd, illetve ha hinni lehet az ígéreteknek, akkor pár pályán akár go-kartozhatunk is. A negyedik újdonságot a Stunt arénák jelentik, amikről egyelőre annyit tudunk, hogy egy új játékmódként jelennek majd meg a játékban.

 

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28