Hat évvel ezelőtt mutatkozott be Sid Meier PC-re és X360-ra is megjelent produktuma, a Pirates!, ami a 2K tegnapi bejelentése szerint hamarosan Nintendo Wii-n is tiszteletét teszi.
A kiadott sajtólevél szerint a hat évvel ezelőtt bemutatkozott Sid Meier’s Pirates! Nintendo Wii-re készülő átiratát a 2K China csapata hegeszti, a csapat pedig szinte semmiben sem tér majd el a Firaxis remekművétől. Lényegében ugyanazt a játékélményt, történetet és kihívásokat kínálja majd a játék, csak az irányítás lesz más, hiszen a Wiimote-tal kell hadonásznunk. A Wii-s verzió egyébként kap két minijátékot is, melyek egyikében zárakat kell feltörnünk, míg a másikban az ellenfelet kell ágyúznunk. A leleplezés mellé bemutatkozó képek is érkeztek.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…