Pár nappal ezelőtt jelentettük, hogy a francia kiadó/stúdió két további Tom Clancy játékon is ügyködik. Ma fény derült az egyik kilétére.
Az egyik Tom Clancy nevével fémjelzett új játék pedig nem más lesz, mint a tavaly tavasszal bemutatkozott árkád repülős játék, a Tom Clancy’s H.A.W.X. folytatása, amit ezúttal is a román divízió bukaresti stúdiója készít. A bejelentés szerint idén ősszel mutatkozik be a második rész, ami PC, X360 és PS3 mellett Nintendo Wii-re is ellátogat majd.
Az első rész több mint egymillió példányban talált gazdára, így Bogdan Bridinel, a UbiSoft kreatív igazgatója nagyon bizakodó az új rész kapcsán, ami ezúttal is egy Tom Clancy regényen alapul majd, így ismét egy politikai ármányokkal átszőtt, csavaros konfliktus kellős közepébe csöppenünk majd. A bejelentéshez egy atrwork is társult.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…