Kategóriák: Hírek

FRISSÍTVE: PlayStation Home – Decemberben vége a Béta fázisnak

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony közösségi szolgáltatása két évnyi Béta fázisát követően idén decemberben hagyja maga mögött a státuszát, nyilatkozta az egyik fejlesztő, a Veemee (London Pub, Audi Space, V-store) embere, Kirk Ewing.

A PlayStation Home idén decemberben lép ki nyílt Bétatesztelési fázisából, derült ki a London Pubért, az Audi Space-ért és a V-store-ért felelős Veemee stúdió egyik emberének szavaiból. Kirk Ewing elmondta, hogy két év után decemberben véget ér a Béta korszak a Home számára, de az, hogy ez a gyakorlatban mit is fog majd jelenteni, még nem tiszta. Külföldi kollégáink már molesztálják a Sony-t a magyarázatért. Remélhetőleg nem válik majd fizetőssé a szolgáltatás, miután elhagyja a Béta szakaszát.

 

 

Frissítve: 2010.05.27. 15:14:36

 

A Sony reagált, Kirk Ewing szavaira és állítja, a szolgáltatás fejlődik szépen tovább, jelenleg nincs tervben a Béta állapot megszűntetése. Ez tehát az ő pillanatnyi álláspontjuk. Vajon kinek lesz ez ügyben végül igaza?

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28