Kategóriák: Hírek

Jade Raymond – Újabb Splinter Cell játék készül

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Splinter Cell-sorozat folytatódik a Conviction után is, ám ezúttal az Assassin’s Creed producere, a rendkívül csinos vonásokkal megáldott, Jade Raymond is a fejlesztői fedélzeten lesz.

Az újabb Splinter Cell cím mögött egy frissen alapított, torontói stúdió fog állni, melynek személyzetét, Jade Raymond a montreáli kemény magból verbuválta össze. Jade a Gamasutra-nak nyilatkozva mesélt a projektről, mialatt megtudhattuk, hogy az említett csapatok vele együtt költöztek el az új városba, megalkotni a UbiSoft lopakodós franchise-ának következő iterációját.

 

A bájos hölgyemény azt is elárulta, hogy nem valami pöttömnyi produkciókon dolgoznak majd az új felállásban, hanem tripla A kategóriás anyagokat szeretnének az asztalra csapni. A montreáli csapat által létrehozott technológiákra épülő, vadonatúj Splinter Cell epizód mellett a torontói team egy másik meghatározó címen is dolgozni fog, ám ennek kiléte még szuper titkos információ. Izgalmasan hangzik a dolog, főkent, hogy a Toronto Studio személyzete tíz év alatt a tervek szerint akár 800 fősre duzzadhat.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28