Knights Contract – Jövőre Európában is

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Namco Bandai hivatalos bejelentés keretein belül erősítette meg, hogy a Famitsu magazinban leleplezett Knights Contract jövőre a nyugati régiókban is tiszteletét teszi. Képek is érkeztek szép számmal.

A fantasy, horror, akció, kaland műfaji turmixban két főhős kalandjait élhetjük át, a megtermett lovagét, Heinrichét és a rendkívül szemrevaló szöszi bosziét, Gretchenét, a nemek aránya ez esetben is egy-egy lesz majd tehát. Az első információk a japán Famitsu magazin hasábjairól vándoroltak világgá, most azonban már a Namco Bandai hivatalos bejelentése szolgáltat némi friss információt, melyek közül talán a legfontosabb, hogy valamikor 2011 magasságában felénk is megjelenik majd a Knights Contract, mindkét célplatformon, PlayStation 3-on és Xbox 360-on egyaránt. A képek egy nagyon élvezhető univerzumról tanúskodnak, ahol megannyi groteszk külsejű teremtmény vár módszeres lekaszabolására. A képekért a galériába invitálunk újra benneteket.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28