A Gamepro magazin jóvoltából már nem derült égből villámcsapás a Killzone 3 készültének híre, viszont mostantól hivatalos a dolog, a Sony bejelentette a produkciót, néhány képpel megtámogatva a megerősített információkat.
A Guerilla Games nagysikerű first person shootere hivatalosan is trilógiává bővül, amelyet a második epizód záró képsorai már akkoriban sejtetni engedtek, ott még nem ért véget az epikus háborúsdi. A Sony hivatalos bejelentése igazolja, hogy a Killzone 3 valóban sztereoszkopikus 3D-ben lesz élvezhető az arra alkalmas, egyelőre méregdrága televíziókon, valamint a jet pack-et egzisztenciája erősödött meg a leleplezés által.
Az ígéretek szerint a Killzone 3 pályái tízszer nagyobban lesznek, mint a második epizódban voltak, a Helghastok pedig minden korábbinál agresszívabb offenzívát fognak a fejünkre zúdítani. A történet pontosan ott folytatódik majd, ahol a Killzone 2 végén abbamaradt, ez nem is okoz meglepetést, a csatát nyertük meg csupán, de a háború még javában folytatódik, Visari halálával koránt sem ért véget a véres leszámolás, amelyet még több jármű és fegyver bevetésével próbálhatunk meg végül a magunk javára fordítani. Céldátum egyelőre nincs, az első direct feedes képeket viszont máris megleshetitek a galériánkban.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…