Kategóriák: Hírek

Digitális pályára állítják a PSP2-t is?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mennek a sűrű találgatások az E3 előtt néhány héttel, így a játékünnep felvezetőjében tonnányi pletykába rohanhat az ember. Kizárólag digitálisan táplálható a PlayStation Portable következő generációja?

Egyre többet és többet lehet hallani a még be sem jelentett PSP2-ről, amely a jól informált (legalábbis annak vélt) források szerint már jövőre a piacon lehet. A masina 3G rendszeren is remekül elszörfözget, érintőképernyője lesz, gombokat cipel majd a testén, kamerát sem nélkülözhet és végül kizárólag digitálisan táplálhatjuk azt, mint a megszégyenült PSPgo-t. Ezek persze csak vad találgatások, ellenben az utóbbi momentumot a Sony Computer Entertainment Australia egyik kulcsembere, Michael Ephraim is megtámogatta, mondván, hogy a PSPgo csupán az első úttörő volt egy olyan vonalon, amely a jövőben kiteljesedni látszik, azaz, felejtőssé válhatnak a dobozos médiák a marokkonzolon és kifejezetten letölthető programokkal lesz táplálható.

 

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22