Dead Space 2 – Ismét a gatyánkba csinálunk

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Visceral egy korábbi kijelentésében egyértelművé tette, a Dead Space második része sokkal akciódúsabb és pergősebb lesz, mint elődje, de nem kell aggódnunk, továbbra is a gatyánkba fogunk csinálni.

A Visceral producere, Rich Briggs a G4-nek adott interjúban arról beszélt, hogy a Dead Space 2 fejlesztésének megkezdése előtt komoly kutatómunkát végeztek, meghallgatták a rajongók visszjelzéseit, így a folytatásban nyugodtabb körülmények között lesz lehetőségünk különböző, a történet elemeit összerakó logokat, bejegyzéseket olvasgatni. A rajongók arra panaszkodtak, hogy kénytelenek voltak otthagyni a földön heverő dokumentumokat, ugyanis attól tartottak, a sötétben valami hirtelen rájuk ugrik és a gatyájukba csinálnak.

 

Briggs ígéri, ezúttal sokkal hatásosabban fogják elegyíteni az akcióelemeket, a történet kibontását, de közben a ijesztgetős részeket is megtartják, így a producer javasolja, játék közben mindig tartsunk magunk mellett tiszta alsóneműt.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28