Pure Football – A világbajnokság hype-jának hullámain

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft egy tátongó űrt kíván betölteni a március elején bejelentett Pure Football játékkal, amely nem a szimulációra, hanem az élvezetekre és a látványra hajt majd, a világbajnokság által keltett hullámokon.

A franciáknak éppen kapóra jöhetett a foci VB, amely jótékonyan segítheti majd a Pure Football eladásait, legalábbis ebben reménykednek a UbiSoftnál. A program népszerűsítésére Steven Gerrardot kérték fel, aki a Liverpool színeiben és az angol nemzeti válogatottban is rúgta már a bőrt. A PlayStation 3, Xbox 360, és PC platformokon debütáló Pure Football minden támogatást megkap a francia fejlesztőtől/kiadótól, úgy mint stratégiai marketinget, és egyéb promóciókat. Az idei évben egy másik sportos franchise is pályára áll a franciáktól, Shaun ezúttal kerekes deszkára pattan majd a Shaun White Skateboarding című extrém projektben. A Pure Football májusban jelenik meg és a nyár folyamán kiderül, hogy mennyire volt képes profitálni a foci VB keltette hype-hullámból.

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29