A Bungie három évvel a Microsoftból való kiválása után most először szűri össze a levet más játékipari óriással. Az Activision és a Halo franchise megalkotói között egy tíz évre szóló, exkluzív szerződés született.
A világ egyik legnagyobb kiadójához csapódott a Microsoftból 2007-ben kivált Bungie, akik az Activision eddigi hatalmas sikereiben bízva választották maguknak partnerül a rengeteg cím felett bábáskodó kiadót. A csapat már nem készít belátható időn belül újabb Halo játékot, a legutóbbi nyilatkozatok szerint legalább tíz évig. Most már azt is értjük, hogy mi állhatott a dolgok mögött, hiszen a két fél közötti szerződés szintén tíz esztendőre szól, derült ki a hivatalos közleményből. A megszerzett jogok az Activision részéről exkluzív kiadási és gondozási lehetőségeket biztosítanak világszinten, minden platformon, így a Bungie következő nagy franchise-a már biztos kezekben pihen és várja az első megjelenését. A Bungie független stúdióként működik majd tovább és saját tulajdonban tudhatja a frissen szült szellemi tőkéjét.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…