Mint ismeretes, a Dead Space 2 visszatérő hőse, Isaac Clarke a folytatásban már beszélni is tud majd, a Visceral pedig ma magyarázatot adott a változtatásra.
Múlt héten végre mozgás közben is megleshettük a Dead Space második epizódját, a videóból pedig kiderült, mérnökünk új ruhája nem csak dögösebb lett, hanem még hasznosabb kütyükkel és lehetőségekkel is felvértezte hordozóját, Isaac ugyanis most már képes lesz repülni. A főszereplő nem csak ezen a téren esik át változásokon, a Visceral ugyanis végre hangot is társít az első részben végig néma Clarke-hoz.
A csapat ugyanis úgy döntött, az első résszel szemben nem leszünk mindig egymagunkra utalva, így a második rész bizonyos küldetései alatt találkozni fogunk a Sprawl űrkolónia egyes túlélőivel, akikkel karöltve kell majd menteni az irhánkat. A Visceral úgy döntött, a történetmesélés fejlődése maga után vonja, hogy az oldalunkon lévő NPC-kkel szóba elegyedjen Isaac, így sokkal több interakcióra számíthatunk majd. Hogy ki lesz a mérnök szinkronhangja, még nem ismert.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…