Még az idén PC-re költöznek az Oddworld játékok, melyek a Steamen keresztül lesznek majd megvásárolhatóak.
Lorne Lanning, az Oddworld megálmodója nemrég jelentette be, hogy jó ideig nem terveznek folytatást készíteni a játékhoz, a sorozat kedvelőinek azonban nem kell sokáig vegetálniuk, ugyanis még az idén elérhető lesz mind a négy Oddworld játékot magában foglaló Oddbox, amit a Steamen keresztül vásárolhatunk majd meg. A csomag érdekessége, hogy a PC-sek most először próbálhatják majd ki a korábban kizárólag Xbox-ra megjelent Munch’s Odysse-t és a Stranger’s Wrath-et.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…