17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tavaly júliusban hallhattunk utoljára a Techland több mint három éve készülő zombis akciójátékáról, a Dead Island, ami a mostani hírek szerint még mindig készül, és állítólag már kiadója is van.

Egy évvel ezelőtt a Call of Juarez részeket is jegyző lengyel Techland csapata úgy nyilatkozott, még mindig fejlesztik három évvel ezelőtt, 2007-ben bejelentett shooterüket, a Dead Islandet, azonban az eltelt egy év alatt ismét radar alá került a projekt. A csendet a német PC Games törte meg, a magazin ugyanis állítja, a fejlesztés még mindig tart, a lengyelek pedig kiadót is találtak. Korábbi pletykák a UbiSoftról csiripeltek, a honlapon megjelent információk szerint azonban a Deep Silver lehet a végső befutó.

 

A játékban egy házaspár egyik tagját formáljuk majd meg, akik egy szigetre sietnek aktuális nyári szabadságukat eltölteni. Az út azonban nem lesz zökkenőmentes, repülőgépük meghibásodik, lezuhannak és egy kietlen szigeten találják magukat, ahol hamar kiderül, nincsenek is annyira egyedül.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28