Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Left 4 Dead 2 – Mutations részletek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap jelentettük, hogy a mai napon mutatkozik be a Left 4 Dead 2 The Passing DLC-je, ma pedig arra is fény derült, pontosan mit takar a Mutations játékmód.

A ma megjelent, X360 tulajok számára 560 MS pontba, PC-sek számára ingyenesen beszerezhető The Passing DLC egyik új játékmódjáról, a Mutations-ről eddig nem sokat tudtunk, így a Valve a premier napjára időzítette az első konkrétumok leleplezését.

 

Az új játékmód érdekessége, hogy hetente mindig más és más játékszabályok alapján tolhatjuk majd a pályákat, a közösség pedig szavazás útján dönti el, hogy a következő hét csütörtökétől milyen játékmódban kíván játszani a Mutations módon belül. Kezdésnek az első héten a Realism Versus-ban tolhatjuk majd a mérkőzéseket, ahol nehezítésként nem ragyognak a fegyverek és a csapattársak, a Witch instant halált tud okozni, ráadásul a zombik sokkal szívósabbak lesznek. A tervek szerint összesen húsz különböző mutált játékopció közül választhanak majd a rajongók, melyek egyike lesz a korábban már említett Chainsaw Massacre is.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28