Kategóriák: Hírek

Halott az Infinity Ward

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az éppen széthullóban lévő Infinity Ward egyik alkalmazottja arról nyilatkozott a Kotaku csapatának, hogy a stúdió lényegében halott, az elmúlt heteket jellemző felmondási hullám pedig közel sem ért véget.

A neve elhallgatását kérő informátor szerint az Activision el se tudta képzelni, hogy idáig fajulnak a dolgok, most pedig látva, hogy egyik fejőstehenük gyakorlatilag hetek leforgása alatt darabokra hullott, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megtartsák a még csapatot szolgáló embereket. Állítólag amikor a Todd Alderman és  Frank Gigliotti távozása után fizetésemelést és egyéb dolgokat ígért a kiadó, de a Respawn megalakulása után teljesen hátat fordítottak nekünk.

 

"Kirúgták azt a két remek vezetőt, akikhez hasonlókat soha se láttunk, majd a korábban beígért pénzünket is lenyúlták, így mostanra semmi esélyük hogy valaha is visszaszerezzék a bizalmunkat, vagy a tiszteletünket, és ezt már ők is tudják. Az Infinity Ward gyakorlatilag halott." – nyilatkozta a forrás. Az Activision állítólag más csapatoktól csoportosított át forrásokat, hogy a Modern Warfare 3 fejlesztését elkezdhessék, de a forrás szerint a jövőben tovább munkatársak fogják elhagyni a fejlesztőcsapatot.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28