Kategóriák: Hírek

FRISSÍTVE: PlayStation 3 – Júniusban jönnek a 3D-s játékok

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony egy kellemes akcióval szeretné megismertetni a játékosokat a térhatású játékokkal, a japánok ugyanis az új 3D-s Bravia modellek megjelenéséhez igazítja a 3D-s címek premierjét.

Az akció lényege, hogy minden új 3D-s Bravia tévét vásárló kap egy kupont, amit felhasználva a PlayStation Networkön keresztül tölthetjük majd le az első térhatású produkciókat. A felhozatal első körben olyan játékokat vonultat fel, mint a Wipeout HD, a Motorostorm: Pacific Rift, a PAIN és a Super Stardust HD. Modellektől függően a készülékek mellé 3D-s szemüveget is ajándékoz a Sony, ha ezt mégse tartalmazná a doboz, akkor nekünk kell gondoskodnunk a beszerzésről.

 

A játékok mellett a jövőben Blu-Ray korongon értékesített filmek is hasonló koncepciót követnek, kezdetben a Deep Sea című dokumentumfilm és a Sony saját animációs filmje, a Derült égből fasírt kap speciális, 3D-s kiadványt.

 

Frissítve: 2010.04.15. 18:51:10

 

A Sony közben bejelentette, a júniusban érkező PS3 firmware frissítés nem lesz kompatibilis a 3D-s Blu-Ray filmekkel. A TechRadar értesülései szerint a japánok a lemezekre karcolt filmeket is támogató frissítést leghamarabb az év vége előtt kaphatjuk csak meg.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28