Kategóriák: Hírek

Pachter – 300 dolláros X360 Slim, Natallal és 250-es HDD-vel

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Michael Pachter, a Wedbush Morgan elemzője ismét találgatásokba és jóslásokba bocsátkozott. Az úriember pedig úgy véli, még az idén megérkezhet az év eleje óta pletykált X360 Slim, ami mellé Natalt és egy 250-es merevlemezt is csomagol a Microsoft.

Az elemző szerint még az ősszel megkezdi a Microsoft a konzoljai árának nyisszantását, és feltételezhetően a most kapható Elite 300 dolláros árán kínálja majd a nagyobb merevlemezzel felvérzett, feltehetőleg 250 GB-os HDD-vel megfejelt gépeit. Pachter azonban úgy véli, erre csak akkor kerülhet valójában sor, ha a redmondiak komoly piaci részesedést veszítenek a Sony-val szemben, így sokkal valószínűbb, hogy a Microsoft valami egészen mással, igazi meglepetéssel rukkol majd elő a Natal megjelenésekor.

 

Pontosan ezzel cseng össze a Wedbush Morgan elemzőjének másik előrejelzése, ami szerint idén az X360 karcsúsított verziója is hadrendbe áll, ráadásul egy Natallal és a már említett nagyobb tárhelyet kínáló merevlemezzel egybecsomagolva érkezhet az új kiszerelés. Ha a Sony nem kezd őrült árcsökkentésbe, akkor a vizió szerint ez a verzió is változatlan áron, azaz háromszáz dollárért lenne hazavihető.

Legfrissebb bejegyzések

Luna Abyss – játékteszt

A Luna Abyss során Fawkes természetfeletti börtönbüntetését kell lecsökkentenünk egyre nehezebb kényszermunkák elvégzésével.

2026-05-21

World of Tanks: HEAT – 2026. május 26-án végre megjelenés

A Wargaming új, önálló taktikai járműves lövöldözős játéka megérkezik PC-re és konzolokra

2026-05-21

SAROS – Játékteszt

A Returnal nyomdokaiban lépkedő Saros üde színfoltja lehet 2026 tavaszának, de a kérdés az, hogy…

2026-05-21

Valorborn – Korai Hozzáférés betekintő

A Valorborn nem kisebb célt tűzött ki magának, mint, hogy a Kenshi vetélytársa lesz a…

2026-05-17

Etrange Overlord – játékteszt

Az Etrange Overlord Étrange von Rosenburg története, mely fő szála az, hogy a pokolba kerülve…

2026-05-17

GUILTY GEAR -STRIVE- 2.0 – Bemutató

Átfogó felújítással érkezett meg a GUILTY GEAR -STRIVE- 2.0-ás frissítése.

2026-05-15