Nem állíthatjuk, hogy csőstül szakadnak ránk a Formula 1 2010 látnivalói, de azért időnként csak-csak behull némi szemléltető anyag a Codemasters adaptációjáról. Ezúttal három új kép gyarapítja a vizuális mintáink albumát.
A Codemasters idén először hozza el a Sony-tól begyűjtött exkluzív jogok birtokában HD konzolokra és PC-re a száguldó cirkusz megjátékosítását, amely sokaknak úgy hiányzik már az életéből, mint egy falat kenyér. Az új stúdió, újszerű küllemet is varázsol majd a játék köré, amely a DIRT és a GRID játékokból lesz sokaknak ismerős, ez pedig koránt sem a véletlen műve, ugyanis közös a mögöttük álló technológia. Lesznek időjárási kondíciók, frankó törésmodellek és persze teljes, hivatalos licensz, a hitelesség kedvéért. A frissen beérkezett képeken továbbra is tavalyi verdák láthatók, ami a végső verzióban idei modellekre lesz cserélve, áll az írás a screenshotok szélein. Szemlélődés közben ne felejtsétek el átfutni Shifty előzetesét sem…
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…