Kategóriák: Wii hírek

The Grinder – Belső szemszögű lövölde marad a Wii-s verzió

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az eredetileg Nintendo Wii exkluzívként bejelentett The Grinder multiplatformosodott a közelmúltban, ám a HD-s konzolok megvariált perspektívája és játékmenete nem lesz kihatással a kiotói kivetülésre, az FPS marad.

A High Voltage Software egyik arca, Eric Nofsinger nyilatkozott az IGN-nek, aki elmondta, hogy bár a később képbe kerülő PlayStation 3-as, valamint Xbox 360-as verziók más perspektívát és játékmenetet hoznak majd magukkal, a Wii-s, belső szemszögű koncepció nem változott, az marad first person shooter, abból is a jobb fajták között lesz a helye.

 

A fejlesztő továbbra is keresi kiadóját mindkét kivetülés számára, amire még jócskán lesz ideje, hiszen a produkció valamikor jövőre készül csak el. A csapat nem szándékozta eldobni a címbe invesztált egy évnyi fejlesztési időt, de nem szerették volna ugyanakkor lemásolni sem HD konzolokra a Wii-n megálmodott koncepciót, ezért lesznek erősen eltérőek a PlayStation 3/Xbox 360 kiadások.

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

The Planet Crafter játékteszt

A The Planet Crafter egy terraformálós csavarral az túlélő sandboxból egy bolygóformáló élményt alkot!

2024-05-08

Children of the Sun – Játékteszt

Stílusos puzzle játék egy mesterlövész lánnyal.

2024-05-07

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04