Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

The Witcher 2 fejlesztői napló és képek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Alig pár órával ezelőtt jelentettük, hogy PC mellett konzolokra is ellátogat a héten hivatalosan is bejelentett The Witcher 2, mely a tegnapi első trailer után az első képekkel és fejlesztői naplóval is előállt.

Tegnap mutatkozott be a The Witcher második részének első trailere, ma arra is fény derült, hogy a lengyel CD Projekt RED nem adta fel konzolos álmait, és a korábban Rise Of The White Wolf alcímen futó epizód helyett a héten bejelentett második részt fogják elhozni a konzolokra. Az örömteli hírek mellé szerencsére újabb látványosságok is érkeztek, a lengyelek ugyanis frissítették a játék hivatalos honlapját, így az első ropogtatnivaló képek, valamint az első fejlesztői napló is felbukkant a világhálón. Utóbbi esetében felszólal Konrad Tomaszkiewicz, vezető dizájner, a projektet terelgető Adam Badowski és a vezető producer, Tomasz Gop. Az úriemberek a folytatás nehézségeiről és a Witcher 2 alatt futó technológia lehetőségeiről is mesélnek, míg egy átvezető jelenetből álló videóban alant gyönyörködhetünk. Irány a galéria!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28