Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

The Witcher 2 – Konzolokra is érkezik a CD Projekt játéka

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem csupán a PC-s tábor kapja meg a saját The Witcher 2 adagját, hanem konzolokra is ellátogat majd a jövő évi megjelenéssel ellátott alkotás. Reméljük, hogy nem jut ez a felvonás is a Rise Of The White Wolf szomorú sorsára.

A CD Projekt a mai, tavaszi összecsődülésén bejelentette, hogy nem csak PC-re, de ezúttal konzolokra is megjelenik majd a The Witcher 2: Assassins of King. A konzolok alatt természetesen a PlayStation 3 és az Xbox 360 értendő, más játékmasinára nem fog elkészülni.

 

A nyitó rész konzolos konverziója, a Rise Of The White Wolf alcímmel megtoldott projekt korábbi befagyasztása után tehát ez a tétel lehet az első The Witcher játék, amely PC-s környezeten kívül is szerencsét próbál majd valamikor 2011-ben az imént említett platformokon. Bízunk benne, hogy ezúttal nem köp semmi a levesébe és elkészül, majd valóban polcokra is kerül a matéria.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20