A redmondi óriás még piacra sem dobta az első Natal irányítót, a műhelyekben máris az utódon dolgozik kutatók egy bizonyos csoportja. A Microsoft biztos a mozgásérzékelős szerkentyű sikerében és tartani szeretné hosszú ideig a frontot.
Hsiao-Wuen Hon, a Microsoft Research ázsiai divíziójának igazgatója a The Sydney Morning Heraldnak nyilatkozva adott hírt első ízben a Natal 2-ről, amelyen a kutatók egy csoportja máris tevékenykedik. Elmondása szerint a Microsoft kitart a technológia mellett, ugyanakkor szeretne a versenytársaival szemben helyt állni, ezért is van arra külön emberük, hogy továbbfejlessze az első verziót, amely csak idén ősszel fog a boltokba kerülni és amely a Microsoft reményei szerint újraindítja majd az Xbox 360 iránti masszív keresletet. A Sony részéről a Natal máris elavultak tekintett, Jack Tretton idejétmúltnak véli, állítván, ők már nyolc éve feltalálták a Natalban is használt technológiát a PlayStation 2 + EyeToy kombinációval. Nagy harc lesz ez is a mozgásérzékelős piac uralmáért, amelyet jelenleg a Nintendo tart még stabilan a kezeiben.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…