Útjára indult a Need for Speed World zárt bétatesztje, melyre még mindig lehet kulcsokat igényelni a játék hivatalos honlapján. Az EA egy pofás trailerrel ünnepelte meg a béta rajtját.
Ingyenesen lesz elérhető a Need for Speed: World, melynek bétája a héten vette kezdetét, az EA pedig már nyáron élesben is elindítja a népszerű sorozatra épülő MMO-t, ami mikrotranzakciók segedelmével próbálja majd fenntartani magát. Az EA Black Box és EA Singapore közös produkciója a bétában egyelőre csak a billentyűzet és egér kombót tudja kezelni, de a fejlesztők ígérik, a végső verzióban gamepad és rendes kormány is bevethető lesz. Az EA továbbra is megtartotta az arcade vonalat, a cél ugyanis nem más, mint hogy remek hangulatban teljenek a barátok egymás elleni versenyei.
Viszonylag könnyedén tudunk párbajokat vívni, ugyanis egyetlen egy gomb megnyomásával csatlakozhatunk a hét másik kihívóhoz, ha pedig komolyabb challange-eket szeretnénk teljesíteni, akkor a világtérképen elhelyezett, megfelelő ikonokat érdemes felkutatni. A tesztelők elmondása szerint a környezet és a járgányok kidolgozottsága simán felveszi a versenyt a bolti NFS-ekben látottakkal, így az NFS: Worldnek nem abszolút nem kell szégyenkeznie. Az EA természetesen még sokat fog finomítani a bejárható világon és a járgányokon, de azok már kezdik végleges formájukat felvenni. A HUB nagyon csupasz, tényleg csak a legfontosabb dolgok láthatóak a kijelzőn, ami mi abszolút nem bánunk.
A végső verzióban a legismertebb NFS-játékmódok vonulnak majd fel, így lesz Pursuit, macska-egér játszma az utcai járgányok és a rendőrök között. A bétában a rendőrök még nem aktiválhatóak, járgányuk se vezethető, az ígéretek szerint azonan a végleges verzióban mindezt orvosolni fogják a készítők. A tervek szerint a járműpark az ismertebb verdákból áll majd össze, közel 250 autó kap majd helyet a végső verzióban, a játék megjelenésekor majd csak 50-100 közé tehető ezek száma. A bétában Mazdák, Dodge és Lamborghini is elérhető. Természetesen ezúttal is lesz garázsunk, ahol megszerzett pénzünkből javítgathatjuk, saját arcunkra formálhatjuk autónkat.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…