16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A játékos nép egy emberként vetette rá magát a március negyedikén közétett Just Cause 2 próbakörére, amely immáron kétmilliónál is több letöltést tudhat magáénak.

Az ingyenes kóstoló népszerűnek bizonyult, jelenti az Avalanche és a produkció kiadója, a Square Enix. A demót a március negyediki megjelenése óta több mint kétmillió felhasználó rántotta le gépére, amely minden bizonnyal szép eladásokat is előrevetíthet a végleges kiadás számára. A bejelentés mellett egy friss trailer is felbukkant, amelyet helyben sajnos nem tudunk megmutatni, azonban örömmel kalauzolunk hozzá Titeket. A cucc teljes verziója március huszonhatodikán érkezik PlayStation 3, Xbox 360 és PC platformokra, majd ezt követően beindul némi DLC-lavina is.

 

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30