Nem egy újabb Tomb Raider epizód a nemrég leleplezett Lara Croft and the Guardian of Light, erősítette meg a mögötte álló csapat, a Crystal Dynamics. A stúdió két játékon dolgozik párhuzamosan.
A Guardian of Light tehát nem a Tomb Raider sorozatba tartozik valójában, csupán a hősnőjét veszi kölcsön egy új produkció világra születéséhez. A stúdió szimultán melózik két címen, amelyek a csapat egyik szóvivője szerint teljesen elszeparáltan készülnek egymástól, tehát semmi közük és hatásuk sincs egymáshoz/egymásra.
Ez így persze abszolút lehetővé teszi egy valódi Tomb Raider érkezését a közeljövőben, ha az a másik, egyelőre bejelentetlen cím egy vérbeli darab lesz a mély és csúcspontot egyaránt megélt szériából. A Crystal Dynamics hivatalosan csak a kooperatív módban is játszható, digitálisan érkező Guardian of Lightot fejleszti, a másik anyagról egyelőre semmi konkrétumot nem sikerült kiderítenünk.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...