Egy évvel ezelőtt, a tavalyi Game Developers Conference-en mutatkozott be a cloud technológiára épülő OnLive szolgáltatás, ami a tesztfázist követően, most júniusban fog elrajtolni.
Mike McGarvey, az OnLive szolgáltatásért felelős csapat egyik vezetője az MCV-nek adott interjút az éppen zajló GDC-n, ahol az úriember hivatalosan is megerősítette, június tizenhetedikén mutatkozik be először a cloud technológiát alkalmazó OnLive. A szolgáltatás mögött már most rengeteg nagy kiadó felsorakozott, úgy mint az Electronic Arts, a Ubisoft, vagy a THQ, így a kezdőcímek között olyan friss játékok is felbukkannak, mint az Assassin’s Creed II, a Prince of Persia: The Forgotten Sands vagy a Metro 2033.
Az OnLive először az Egyesült Államokban kezdi meg pályafutását, havi 15 dolláros áron. A szolgáltatás a későbbiekben kölcsönzési, vásárlási funkciókat is kaphat, rengeteg hűségakcióra számíthatunk, ráadásul digitális disztribútorként is működhethető majd az OnLive Game Service, melyhez jelenleg még szükséges egy PC vagy Mac, a későbbiekben azonban érkezni fog a MicroConsole kiegészítő, így egy televízió és egy internetkapcsolat is elegendő lesz.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…