Kategóriák: Hírek

Az Epic szerint nagyot fog szólni az idei E3

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Epic Games egyik fejese, személy szerint Mike Capps legutóbbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy a cég ezúttal egy kifejezetten mozgalmas és érdekes E3 elé néz.

Capps szerint valószínűleg lesz új játékuk is a kiállításon, de konkrét részletek nem hangzottak el. Ugyanakkor találgatni nem nehéz, ugyanis a cégnek jelenleg van egy egyelőre névtelen projektje a lengyel People Can Fly csapatnál, ami a tervek szerint valamikor jövő év elején, január és március között készülhet el, tehát az E3 ideális helyszín lenne a bemutatására.

 

 Másrészt pedig, adja magát a Gears of War 3. Ami ugye azért lehet nagy durranás – természetesen amellett, hogy várhatóan jól sikerült móka lesz -, mert Capps korábban úgy nyilatkozott, hogy a következő GoW a következő konzolgeneráció egyik első húzójátéka lesz. Igaz ugyan, hogy ez utóbbi kijelentését gyorsan vissza is vonta, de az egyszeri halandó fejében csak ott motoszkál a gondolat, hogy ilyen bakit, ilyen pozíciójú vezető, ekkora cégnél nem véletlenül ejt…

 

Hogy mégis mi az igazság, az június 15 és 17 között kiderül…

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20