A Final Fantasy XIII letölthető tartalmait illetően szinte minden héten mást és mást hallani, hol cáfol a Square Enix, hol megerősít, ma azonban szinte teljesen félreérthetetlen bizonyíték látott napvilágot.
Januárban Isamu Kamikokuryou, a játék direktora nyilatkozta, hogy a Final Fantasy XIII nyugati régiókban való megjelenése után több letölthető tartalom is érkezni fog a Japánban már december óta kapható tizenhármas epizódhoz. Pár héttel ezelőtt a sorozat producere, Yoshinori Kitase erre duplán is rákontrázott: először a Final Fantasy XIII Ultima Guide-nak úgy nyilatkozott, hogy nem lesznek DLC-k, de simán megtehetnék, hogy készítenek, majd a belga OPM-nek adott interjúban már arról beszélt, hogy biztosan lesz DLC, valamikor a nyugati verzió márciusi premiere után.
Hivatalos álláspont még mindig nincs a letölthető tartalmakat illetően, de a márciusban érkező új epizód X360-as borítójának hátoldalán olvasható "Game Content Download" felirat szinte félreérthetetlen bizonyíték. A Final Fantasy XIII március kilencedikén jelenik meg Európában, Xbox 360 mellett természetesen PlayStation 3-ra is.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…